Ennek a blognak az ötlete régen megfogalmazódott bennem, hiszen szenvedélyem a tőzsde és azt gondolom, hogy ma itthon csak kevés nő mutatja meg, hogy mit és hogyan is csinál otthon a tőzsdével kapcsolatban. Ezzel a bloggal ezt a célt tűztem ki magam elé, hogy a kedves nőtársaim is kedvet kapjanak a tőzsdézéshez, valamint hogy ötleteket, hasznos tippeket kapjatok. 

Már egy ideje dolgozok online letölthető anyagokon is, amiket hamarosan letölthetővé is teszek, de addig is szükségem van a támogatásotokra, hogy lássam, hogy Nektek is csinálom!

A blogot az alapoktól indítom, de azért időközönként egy-egy haladó cikket is olvashattok majd és egyre jobban igyekszem eltolni a blogot ebbe az irányba. Időközönként pedig a gyakran feltett kérdésekből / illetve gyakran felvetett témákról írok cikkeket. 

Addig is várom ötleteiteket azzal kapcsolatban, hogy miről olvasnátok szívesen!

Üdvözlettel, 

 Karáth Emília